A léggömb elrepül... (Ljubjana)
(Ljubjana)
„A költő megállt a Rákóczi út sarkán. Meglátta a léggömbös embert, ki a rügyező akác mellett állott az aszfalton, s vastag cukorspárgán egész csokor léggömböt táncoltatott, kéket, lilát, zöldet, sárgát, vegyesen. Kora tavasz volt. Ez a színpompa boldogan szorította szívét, mámorossá tette, érezte benne a nyarat, a lángokat. Odalépett az emberhez.
- Hogy ez?
Egy zöld léggömböt csikartak hosszúkás ujjai.
- Ötszáz korona, nagyságos úr.
- Drága - mondta mosolyogva.
Azzal lenyeste a gömböt a közös zsinegről, egyik gomblyukába kötötte, s a felső mellényzsebéből odadobott a léggömbösnek százezer koronát.
- Megőrültél? - rivalltam rá.
- Meg kell fizetni a passziókat. Ez a levegőgolyó többet ér nekem.
- De...
- Semmi de. A nyárspolgárok nem értik, ha végre egy becsületes ember honorálja a könnyűséget, a szárnyat.”
(Kosztolányi Dezső - A léggömb elrepül...)
„A költő megállt a Rákóczi út sarkán. Meglátta a léggömbös embert, ki a rügyező akác mellett állott az aszfalton, s vastag cukorspárgán egész csokor léggömböt táncoltatott, kéket, lilát, zöldet, sárgát, vegyesen. Kora tavasz volt. Ez a színpompa boldogan szorította szívét, mámorossá tette, érezte benne a nyarat, a lángokat. Odalépett az emberhez.
- Hogy ez?
Egy zöld léggömböt csikartak hosszúkás ujjai.
- Ötszáz korona, nagyságos úr.
- Drága - mondta mosolyogva.
Azzal lenyeste a gömböt a közös zsinegről, egyik gomblyukába kötötte, s a felső mellényzsebéből odadobott a léggömbösnek százezer koronát.
- Megőrültél? - rivalltam rá.
- Meg kell fizetni a passziókat. Ez a levegőgolyó többet ér nekem.
- De...
- Semmi de. A nyárspolgárok nem értik, ha végre egy becsületes ember honorálja a könnyűséget, a szárnyat.”
(Kosztolányi Dezső - A léggömb elrepül...)
Fotó: Sándor László ©
Megjegyzések