Esik, csend szitál

Fotó: Sándor László ©

Esik, csend szitál. A cseppek lágy neszének

Esik. Csend szitál. A cseppek lágy neszének
Álma oly szelíd, akár a végtelen.
Esik. Nem-tudását gyászolván a lélek
Érzi: sorvadó, vak minden érzelem.
Esik. Én (ki vagyok) nem vagyok velem...
Oly nyugodt eső ez, lanyha, porladó, halk
(Mintha nem felhőből hullna, oly szelíd),
Mormolás csupán, egy sóhaj, mely ha sóhajt,
Önmagáról végleg elfeledkezik.
Esik. Kedvem most a semmiben telik.
Szél se rezdül, nincs ég, nem vigyázza létünk.
Esik hosszan, lassan, mindig ugyanúgy.
Mint a bizonyosság, mely hazudik nékünk,
Mint a sanda vágy, melyben hazudva égünk.
Esik. Az érzések lámpája kihunyt...
(Fernando Pessoa)