Oldalak

2014. július 14., hétfő

Felhőkbe öltözött a nappal.



Felhőkbe öltözött a nappal. 
Felhőkbe öltözött a nappal.
A bámészkodókon bánat suhan át.
A lélek napraforgó: tárt kalappal
Folyton arra néz, akit sehogy se lát.

Elszállt a felhő; kibújt a nap.
Napra forgolódva örvendezel.
Titkos zászlaját a lázadásnak
Mily feslett pillanat tekerte fel?
(Fernando Pessoa)





2014. július 9., szerda

Esik, csend szitál




Esik, csend szitál. A cseppek lágy neszének

Esik. Csend szitál. A cseppek lágy neszének
Álma oly szelíd, akár a végtelen.
Esik. Nem-tudását gyászolván a lélek
Érzi: sorvadó, vak minden érzelem.
Esik. Én (ki vagyok) nem vagyok velem...

Oly nyugodt eső ez, lanyha, porladó, halk
(Mintha nem felhőből hullna, oly szelíd),
Mormolás csupán, egy sóhaj, mely ha sóhajt,
Önmagáról végleg elfeledkezik.
Esik. Kedvem most a semmiben telik.

Szél se rezdül, nincs ég, nem vigyázza létünk.
Esik hosszan, lassan, mindig ugyanúgy.
Mint a bizonyosság, mely hazudik nékünk,
Mint a sanda vágy, melyben hazudva égünk.
Esik. Az érzések lámpája kihunyt...

(Fernando Pessoa)